Kislinder Ildikó dietetikus vagyok. 1998-óta dolgozom terápiás dietetikusként. Fő területem a gasztroenterológiai betegségek diétás kezelése, de bármely táplálkozással befolyásolható betegség megelőzése vagy kezelése kapcsán fordulhat hozzám. Szívesen válaszolok fogyókúrával, magas vérzsírszintek diétás kezelésével, táplálékallergiákkal, egészséges életmóddal, ezen belül helyes táplálkozási szokások és életvitel kialakításával kapcsolatos kérdésekre is. 1998-ban végeztem Budapesten, a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karának Dietetika szakán, még ebben az évben dolgozni kezdtem, hasi sebészeten. 2000-ben egészségügyi menedzserként diplomálztam, valamint elvégeztem a főiskola táplálékallergia és intolerancia továbbképzését. 2001-től dolgozom kórházi gasztroenterológiai osztályon. Két éven keresztül szerveztem klubfoglalkozást gyulladásos bélbetegek számára (colitis ulcerosa, Crohn-betegség), tartottam csoportos foglalkozást fogyókúrázóknak és cukorbetegeknek. Két kislányom van, az idősebb 4 éves múlt, a fiatalabb fél éves. Tagja vagyok a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének, és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozók Kamarájának. Kérdéseire igyekszem legjobb tudásom szerint, mielőbb választ adni. A válaszokat a kérdések-válaszok oldalon találja.
Hány kilót szeretnél leadni? Mert igenis le tudsz fogyni!!! Fogyj egészségesen szülés után Szeretnél szülés után megszabadulni súlyfeleslegedtöl, de eddig még nem találtál semmilyen megoldást? Esetleg már több diétát is kipróbáltál, de egyik sem jött be? Vagy azt sem tudod, hogy állj neki, hiszen nem tudsz ellenállni a finom falatoknak a hűtőben? Nem tudod kontrollálni az étkezésedet, vagy teher a testmozgás? Netán időd nincsen rá? Vagy netán szoptatsz még és nem tudod, hogy nekiállhatsz-e egy testsúlycsökkentő programnak? Akárhogy is van, ezen az oldalon rengeteg információt fogsz találni a témával kapcsolatban. Milyen jó lenne újra karcsún, a régi formánkban, fitten, energikusan, egészségtől kicsattanva élni a mindennapokat, ugye? Szeretnéd újra felvenni régi, csinos ruháidat? Büszkén nézni a tükörbe. Kivívni ismét környezetünkben élők vagy férjünk elismerését.
Egy megfelelő kondigép segítségével hatékonyan formálhatjuk alakunk, ezért nagyon fontos, hogy a legjobb kondigépet válasszuk ki. Kondigép vásárláskor érdemes odafigyelni a kondogép szerkezeti stabilitására, a kondigép helyigényére, teherbírására, elvégezhető gyakorlatok számára, ülésére. Fint-on-net kondigépek!
Fogyókúr és fogyás egészségesen, ingyenes orvosi és dietetikus segítséggel, diéta javaslatok, fogyókúra sikersztorik, ingyenes blog vezetési lehetőség, fórum, orvosi tanácsadás. BMI (body mass index vagy testtömeg index) megmutatja, hogy Ön túlsúlyos-e. Értéke 18,5-25 között normális, 25-30 között túlsúlyról, 30 fölött elhízásról beszélhetünk.
A WellStar személyi wellness tanácsadó programja, a Laura WebStar, segítséget nyújt a vitalitás megőrzéséhez. Ingyenes regisztrációval jut interaktív betegségmegelőzési és életmód tanácsokhoz. A Laura WebStar segítségével tanácsokat kap az alga / mikroalga termékek használatához, és megismerkedik a Kineto, Genio, Green Gold Solar / Lunar / Pur / Mint, Viewty LC stb. termékekkel. Fogyókúrás életviteli tanácsadás. Aki regisztrál, olyan webáruházba is eljuthat, ahol világmárkák között is válogathat akár 40-70% kedvezményes áron (Gucci, Armani, Nike stb.).
Előnyök: A fogyást elősegítő BIO gyümölcslé méregtelenítő folyadékon és a kilogrammok elvesztésén alapuló terv, mely megengedi önnek, hogy csak néhány nap alatt csökkentse testsúlyát. Enyhíti az éhségérzetet és elveszi az étvágyat, növeli az energiát. Egyéb hatások: A fogyást elősegítő Life Impulse BIO táplálékkiegészítő az organikusan tanúsított Yumberry gyümölcslé, Hoodia, Baobab és Fucopure rendkívüli keveréke, egy valódi vitamin, ásvány és antioxidáns koktél. A Yumberry egy, sok évszázadon át szedett szubtrópusi gyümölcs Ázsiában. A Yumberry magas antioxidáns tartalmának és nagy vitamin és ásvány tartalmának köszönhetően nagyon kedvelt gyümölcs. A Yumberry az OPC (oligomeric proanthocyanidins) természetes forrása, mely a szabad gyökökkel harcoló, legerősebb antioxidáns csoportok közé tartozik. A Hoodia kivonat az agy szintjén hat, csökkentve az étvágyat, mialatt a Baobab egy nagyon fontos C-vitamin forrás, mely az imunrendszert támogatja.
Lowcarb - azaz alacsony szénhidráttartalmú étkezés a fogyókúra elősegítésére. A témában több cikk, receptek találhatók. Amikor huszonhat éves lettem, át kellett élnem egész addigi életem legfélelmetesebb időszakát. A félelmemet nem a munkám, hanem az egészségi állapotom váltotta ki belőlem. Hosszú heteken át voltak furcsa fájdalmaim, melyek következtében állandóan rémképek rohantak meg közeli halálommal kapcsolatban. Egy határon túl már nem voltam képes elviselni a félelmet, és úgy döntöttem, lesz, ami lesz: elmegyek orvoshoz. Az orvos különös diagnózissal állt elő: epe- és vesegyulladásom volt egyszerre....
Aki nem tudja, mi is az a medvehagyma, vagy aki tudja, de több információt szeretne róla, annak ajánlom figyelmébe ezt az oldalt. A medvehagyma, más néven sásihagyma, poszhagyma, vadfokhagyma - "medve gyógyhatású erővel" rendelkező növény, amit megtalálunk Magyarországon is bükkösökben, tölgyesekben, gyertyános erdőkben. A mai időkre talán kissé feledésbe merült ez a rendkívüli gyógynövény, azonban az utóbbi pár évben megsokszorozódott az érdeklődés eme növény, a medvehagyma iránt. A medvehagymából nagyon finom ételek készíthetők, sőt, még tartósítani is lehet, hogy gyógyhatását ne csak a szezonjában élvezzük. Február végétől április végéig szinte "szüretelhető", még virágzás előtt. Április végén, májusban virágzik, ekkor már gyűjtése nem célszerű, hiszen a legtöbb hatóanyagot akkor tartalmazza a növény, amikor még nem hajt virágot. Az oldalon többfajta medvehagymás receptet is találsz.
Mmtchop.com - Magyar MLM Termékek Webáruháza. Ökonet élelmiszerek táplálék kiegészítők vitaminok és Oriflame parfümök kiegészítők dekor cikkek és még sok más termékek webáruháza. Érdeklődni a www.mmtshop.com/hu/ oldalon lehet.
Célkitűzésünk, összegyűjteni minden szereplőt aki fitnesz, egészség, életmód témával foglalkozik, beleértve itt a szakértőket, edzőket és a mozogni vágyó lelkes közönséget is. Folyamatos tájékoztatást nyújtunk a legújabb edzésformákról a legtehetségesebb edzőkről. Olvashattok nálunk az egészség megőrzésről, kaphattok tőlünk táplálkozási tanácsokat. Itt tényleg minden megtalálható ami mozgás!
A nagy tésztakérdés - egyem vagy ne egyem? Napjainkban egyre-másra jelennek meg a legújabb diétás módszerek, divatos fogyókúrák. Atkins-diéta, zóna diéta, GI diéta, South Beach-diéta, vércsoport diéta, tejmentes étkezés, és még hosszan sorolhatnánk. A nagy tésztakérdés - egyem vagy ne egyem?Naomi Campbell, Jennifer Aniston, vagy épp Cameron Diaz hatására a legkülönbözőbb ételeteket tesszük feketelistára: nem eszünk tejterméket, szénhidrátokat, húst, se sót, se cukrot, se zsiradékot. Ezek a sztárdiéták azonban a sok hangzatos ígéret mellett számtalan tévhitet ültetnek el a köztudatban, melyek amellett, hogy nem eredményeznek hosszú távú testsúlycsökkenést, számtalan életfunkciót veszélyeztetnek. Helyesen a címben feltett kérdés inkább így hangozna: mennyit ehetek? - hívta fel figyelmünket Fekete Krisztina dietetikus. Az egészséges étrendbe minden belefér, így a tészta is. Nincsenek tiltott ételek, csak kerülendő mennyiségek. Nincsenek egészségtelen ételek, csak helytelenül összeállított étrend. Ez azt jelenti, hogy vannak olyan élelmiszerek, élelmiszercsoportok, pl. zöldségek, gyümölcsök, tejtermékek és gabonafélék amelyeket naponta többször is ajánlott fogyasztani, míg mások ritkábban kerüljenek az asztalra.
A túlsúly és az elhízás számtalan negatív egészségügyi hatással jár, pl. szív- és érrendszeri káros hatások, magas vérnyomás, légzőrendszer és tápcsatorna károsodása, mind mind olyan dolog, ami életünket rövidítheti meg, ha csak nem teszünk ellene .... és még sorolhatnám. A többit megtudod a cikkből.
Norbi update életmódrendszer, Schobert Norbert és Rubint Réka megtanít téged arra, hogyan lehet egészségesen fogyni. Update termékek széles választéka vár téged. Norbi és Réka az update program megalkotói honlapján sok-sok termék, motivációs fotó, és különféle ajánlatok várnak.
Női Portál - a nők birodalma - Nőiportál.hu - rengeteg cikk - amit a fogyókúráról tudni kell. Ötletek, tippek diétával, fogyókúrával kapcsolatban. Az alma tökéletes segítőtársad lehet a fogyókúrában, hiszen úgy működik, mint egy gyorsító, magas rosttartalma segít legyőzni a kínzó éhséget. Arról nem beszélve, hogy természetes cukortartalma csökkenti az édesség utáni vágyat is. Ez a diéta 7 méregtelenítő napot foglal magába. Meg fogod látni, hogy jóval nagyobb sikereket érhetsz el, mintha önkínzásnak vetnéd alá magad és megfosztanád magad minden jótól. Már az első hónapban jelentősen csökkentheted súlyfeleslegedet, ha betartod a szabályokat. Szóval, most azonnal indulj a piacra, és vegyél egy halom almát!
Női Portál - a nők birodalma - Nőiportál.hu A fogyókúra általában mindenkinek problémát jelent, ezért érdemes megosztanunk tapasztalatainkat. Beszélgessünk róla, bevált fogyókúrák, sikerélmények mindig jól jönnek.
Tudja, hogy az egészsége és az omega 3 zsírsav milyen szoros kapcsolatban állnak egymással? Az EPS, DHS és E vitamin tartalmú halolaj segít az allergia, asztma, cukorbetegség, diszlexia, hiperaktivitás, ekcéma, pikkelysömör, izületi gyulladás, szívinfarktus, érszűkület, koleszterin triglicerid problémák esetén! A köztudattal ellentétben, nem minden zsír ártalmas, némelyikük elengedhetetlen az egészségünkhöz. Paradox módon, ezen zsírok, bár magas a kalória tartalmuk, hozzájárulhatnak a testzsírok fokozott égetéséhez, ami fontos a túlsúlyos emberek számára. Sokan tudják, hogy a túlsúly és elhízás hullám, ami a nyugati államokat elérte, az utóbbi 20 év zsírterrorjának eredménye. A szénhidrát fogyasztás markáns növekedésének eredményeként a jótékony típusú zsírok fogyasztása csökkent. Ez testsúlynövekedést eredményezett, katasztrofális következmények-kel. A megnövekedett szénhidrát fogyasztás növelte az inzulin szintet, ami fokozott zsírfelhalmozódást okozott a testben.
100%-os bio tönköly búzamagból készült fagyasztott búzafűlé. Kiválóan alkalmas étrend kiegészítéshez, hiszen tele van vitaminokkal, és természetes antioxidánsokkal is. Ajánlani tudom még a méregtelenítéshez, és böjthöz egyaránt, és a fogyáshoz, és főképpen azoknak, akik nem akarnak szintetikus vitaminokat szedni. Őstermelőtől, bevizsgálva, és feldolgozó üzemi engedéllyel.